Fuss az életedért!!!

2012 augusztus 22. | Szerző: cleaningandironingservices@yahoo.nl

Ma sem tudtam felkelni 7:00-kor, de ez ma nem is baj, mert csak délután dolgozom, így hát jól kialudtam magam és kimentem futni. A megszokott sport pálya körül a hat kör nem okoz különösebb problémát, ha megvan a hét, akkor legszívesebben pezsgőt pukkantanék nyújtás helyett, no de ma… Eljött a nagy nap, nem álltam meg a hetedik után és ráhúztam még egyet. 8!!! Megállás nélkül lefutottam 8 kört. Csak úgy tombolt bennem a boldogság hormon és bizsergetett az oxigén, nem mondom, hogy orgazmus közeli élmény volt, de valami olyasmi, régóta nem éreztem még csak hasonlót sem… Büszke voltam magamra, nagyon büszke. Komolyan sportoló emberek első kérdése biztosan az lenne, hogy “Szóval, akkor az hány kilométer is…?” Én meg arra azt felelném, hogy mit tudom én és egyébként is leszarom. Én nem a kilométereket akarom legyőzni, hanem magamat, a lusta, tohonya énemet és úgy érzem, nagyon jó úton haladok. Az első alkalommal nagyon utáltam a futást, gyűlöltem, hogy fáj, hogy nem kapok levegőt, hogy lötyög a seggem, hogy izzadok, mint egy ló és hogy pontosan az ötödik perc után meg akartam állni és ott helyben meghalni. Nem adtam fel, most már a futásnál sokkal inkább utálom a felesleges kilóimat, ezért hát felvettem a kesztyűt és küzdök a legújabb életemért. A fejemben van egy lista, hogy mennyi mindenről maradtam már le az életemben az alakom, a túlsúlyom miatt. Nem, nem, nem! Soha többé nem mondok nemet egy nyári strandolásra vagy vitorlázásra a tavon, csak azért, mert ott fürdőruhában kell lenni és soha többé nem mondok le egy randit sem, csak azért, mert úgy érzem, hogy erre a testre legfeljebb csak egy zsákot lehet húzni és a kihagyott szexuális élményeimet jobb ha nem is említem… Hogy én milyen pasikat hagytam ki csak e miatt… Szoknyát akarok és bikinit!

Tudom, nagyon sok helyen le van ez már írva, hogy a futás olcsó és milyen hasznos. Ezt én is csak alátámasztani tudom. Számomra a futás minden egyes alkalommal újjászületés, a küzdelembe mindig kicsit belehalok, a végén pedig újjászületek és egy sokkal erősebb, pozitívabb nő tér haza a sport pályáról, mint aki reggel csipás szemekkel lement oda. A futás számomra meditáció, soha nem hallgatok zenét közben, elmerülök a légzésem és a lépteim ritmusában, semmi másra nem figyelek, csak ezekre és a köztük lévő harmóniára. Beszipp, egy, kettő, kifúj, egy, kettő, beszipp, 1, 2… és így tovább. Fantasztikus érzés. Mindenkinek csak ajánlani tudom!!! De tényleg!

Hamburgert reggelire

2012 augusztus 21. | Szerző: cleaningandironingservices@yahoo.nl

Amikor még a fülünkre akasztottuk a cseresznyét és nyitott szájjal bámultuk a Süsüt a tévében és bicajjal kergettük egymást a tömb körül és a gokart maga volt a csoda, amikor még nem volt kaputelefon és ordítottuk fel a harmadikra a nyitott konyha ablaknak, hogy “Anyúúú!” és az összes szomszédos anyu kinézett az ablakon, csak a mienk nem… Amikor citrálos flakonban vittük a szörpös csapvizet az osztálykirándulásra és nyaltuk a kiszacskós tejport és szopogattuk a tutti-fruttit. Akkor azt hittük, hogy amikor majd 32 évesek leszünk, akkor már nem lesznek határok, szabályok, korlátok és azt csinálhatunk, amit csak akarunk, akármit, mondjuk hamburgert ehetünk reggelire és nagyon boldogok leszünk, mint a Kudlik Juli és az Antal Imre és annyi pénzt keresünk majd, hogy nem a balatoni szoc. üdülőbe, hanem külföldre megyünk majd nyaralni és pontosan olyan autónk lesz, mint amilyen a polcon pihenő matchbox. 32 éves vagyok és még soha nem ettem hamburgert reggelire… És miért érzem azt, hogy annyi határ, szabály és korlát van az életemben, mint még soha? Nem erről volt szó! Nincs ez így jól, megyek és a fülemre akasztok egy cseresznyét! 🙂

A 7:00 órai személyiségem

2012 augusztus 21. | Szerző: cleaningandironingservices@yahoo.nl

Előző este eltervezem, kigondolom, néha még le is írom… Holnap jó napom lesz, nem, nem, több annál, egyszerűen REMEK NAPOM LESZ!!! Elhatározom, hogy reggel pontosan 7:00-kor álmosan és kócosan, de természetesen mosolyogva, kissé pufók fejjel kipattanok az ágyból, a kihagyhatatlan tejes kávém szürcsölgetése közben csupa pozitív gondolatokat forgatok ide-oda a fejemben. “Jól érzem magam! Nyugodt, energikus és vidám vagyok! Szerveim egészségesen működnek! Elégedett és kiegyensúlyozott vagyok! Elfogadom és becsülöm magamat! Bízom magamban! Boldog és szabad vagyok!” és a többi. Amikor már igazán pozitív és energikus vagyok, akkor már húzom is fel a futó cipőmet, bekenem a térdeimet rozmaring krémmel és már libbenek is ki a lakásból futni. A szokásos időn belül futom le a sport pálya körül a hat kört, de mivel olyan nagyon jól vagyok és tombol bennem az energia, ezért hát ráhúzok még egyet, hét kör, yeah, nagyon örülök magamnak. Nyújtás közben az arcomon legördülő izzadságcseppek mögül mosolyogva kacsintok rá a mellettem elhaladó, ő még önmagával küzdő, jóképű pasira, aki visszamosolyog két lihegés között. Ruganyos léptekkel térek haza, a sarki boltos nagyot köszön, visszakurjantok egy rövidet, belépve a lakásba már dobom is le magamról a nedves ruháimat, állok a zuhany alatt és élvezem a rám zúduló langyos vizet. Egy óra múlva már a számítógépnél olvasgatom az emailjeimet, miközben a jól megérdemelt, csak 200 kalóriát tartalmazó milkshake-emet nagy élvezettek iszogatom épp. Majd elindulok dolgozni, természetesen időben, sőt, egy kicsivel előbb, jól áll a hajam, a sminkem is igencsak jól sikerült ma, csak úgy suhanok az én jó öreg biciklimmel a dugóban rekedő autók között… bla bla bla…

A könyörtelen valóság.

Reggel pontosan 6:55-kor vonyítani kezd az ébresztő óra… A picsába! Marha álmos vagyok, nem vagyok magamnál, hogy kell kikapcsolni ezt a szart?!? Kihúzom a konnektorból, este állíthatom be újra… remek…

8:32 Fuck! Elaludtam, lőttek a reggeli futásnak, rohanok zuhanyozni, elfogyott a tusfürdő… hazafele majd veszek, most meg jó lesz a gyöngyvirág illatú kézmosó folyékony szappan. Reggelizni nincs idő, majd útközben veszek valahol kávét, jaj, majd meg döglök egy szál cigiért… Vizes hajjal, smink nélkül rohanok ki a lakásból a biciklimhez, zuhog az eső, megint szarrá fogok ázni… az esőkabátomat hetek óta nem találom, bár nem is igazán kerestem, mondjuk azt, hogy elhagytam, nem, inkább azt, hogy valami utolsó alja szemétláda kilopta a bicikli-táskámból. Tekerek az esőben, akkor jut eszembe, hogy nem dezodoráltam be magam, büdös leszek egész nap. Ha nem kaptam volna pirosat minden egyes lámpánál, akkor talán lett volna esélyem elérni a vonatot, amit végül lekéstem… Telefonálok, késni fogok, nem baj, még jó, hogy nem baj, az kéne még, hogy baj legyen. Megveszem a kávét, ami annyira rohadtul forró, hogy ihatatlan, égeti a kezem a pohár… Erre nincs valami szabály? Állok a peronon, büdösen, elázva, mostanra már fél karomat adnám egy rohadt szál cigiért. Elgondolkodom. Ha tegnap vagy ma vagy tegnap előtt vagy egy évvel ezelőtt fel tudtam volna kelni 7:00-kor, akkor most minden más lenne, én is más lennék… Nem állnék most itt. Látom magam a lekésett vonaton, ahogy kiegyensúlyozottan, energikusan és boldogan szemem a napi sajtóra tapad és beleharapok egy zöld almába. A vonaton ülő nőnek, aki fel tudott kelni 7:00-kor, percre pontosan meglett a diplomája, soha nem hízott el, nem csalta meg a pasija a saját ágyukban, van rendes munkája és… leginkább szereti önmagát…