A 7:00 órai személyiségem

2012 augusztus 21. | Szerző: cleaningandironingservices@yahoo.nl |

Előző este eltervezem, kigondolom, néha még le is írom… Holnap jó napom lesz, nem, nem, több annál, egyszerűen REMEK NAPOM LESZ!!! Elhatározom, hogy reggel pontosan 7:00-kor álmosan és kócosan, de természetesen mosolyogva, kissé pufók fejjel kipattanok az ágyból, a kihagyhatatlan tejes kávém szürcsölgetése közben csupa pozitív gondolatokat forgatok ide-oda a fejemben. “Jól érzem magam! Nyugodt, energikus és vidám vagyok! Szerveim egészségesen működnek! Elégedett és kiegyensúlyozott vagyok! Elfogadom és becsülöm magamat! Bízom magamban! Boldog és szabad vagyok!” és a többi. Amikor már igazán pozitív és energikus vagyok, akkor már húzom is fel a futó cipőmet, bekenem a térdeimet rozmaring krémmel és már libbenek is ki a lakásból futni. A szokásos időn belül futom le a sport pálya körül a hat kört, de mivel olyan nagyon jól vagyok és tombol bennem az energia, ezért hát ráhúzok még egyet, hét kör, yeah, nagyon örülök magamnak. Nyújtás közben az arcomon legördülő izzadságcseppek mögül mosolyogva kacsintok rá a mellettem elhaladó, ő még önmagával küzdő, jóképű pasira, aki visszamosolyog két lihegés között. Ruganyos léptekkel térek haza, a sarki boltos nagyot köszön, visszakurjantok egy rövidet, belépve a lakásba már dobom is le magamról a nedves ruháimat, állok a zuhany alatt és élvezem a rám zúduló langyos vizet. Egy óra múlva már a számítógépnél olvasgatom az emailjeimet, miközben a jól megérdemelt, csak 200 kalóriát tartalmazó milkshake-emet nagy élvezettek iszogatom épp. Majd elindulok dolgozni, természetesen időben, sőt, egy kicsivel előbb, jól áll a hajam, a sminkem is igencsak jól sikerült ma, csak úgy suhanok az én jó öreg biciklimmel a dugóban rekedő autók között… bla bla bla…

A könyörtelen valóság.

Reggel pontosan 6:55-kor vonyítani kezd az ébresztő óra… A picsába! Marha álmos vagyok, nem vagyok magamnál, hogy kell kikapcsolni ezt a szart?!? Kihúzom a konnektorból, este állíthatom be újra… remek…

8:32 Fuck! Elaludtam, lőttek a reggeli futásnak, rohanok zuhanyozni, elfogyott a tusfürdő… hazafele majd veszek, most meg jó lesz a gyöngyvirág illatú kézmosó folyékony szappan. Reggelizni nincs idő, majd útközben veszek valahol kávét, jaj, majd meg döglök egy szál cigiért… Vizes hajjal, smink nélkül rohanok ki a lakásból a biciklimhez, zuhog az eső, megint szarrá fogok ázni… az esőkabátomat hetek óta nem találom, bár nem is igazán kerestem, mondjuk azt, hogy elhagytam, nem, inkább azt, hogy valami utolsó alja szemétláda kilopta a bicikli-táskámból. Tekerek az esőben, akkor jut eszembe, hogy nem dezodoráltam be magam, büdös leszek egész nap. Ha nem kaptam volna pirosat minden egyes lámpánál, akkor talán lett volna esélyem elérni a vonatot, amit végül lekéstem… Telefonálok, késni fogok, nem baj, még jó, hogy nem baj, az kéne még, hogy baj legyen. Megveszem a kávét, ami annyira rohadtul forró, hogy ihatatlan, égeti a kezem a pohár… Erre nincs valami szabály? Állok a peronon, büdösen, elázva, mostanra már fél karomat adnám egy rohadt szál cigiért. Elgondolkodom. Ha tegnap vagy ma vagy tegnap előtt vagy egy évvel ezelőtt fel tudtam volna kelni 7:00-kor, akkor most minden más lenne, én is más lennék… Nem állnék most itt. Látom magam a lekésett vonaton, ahogy kiegyensúlyozottan, energikusan és boldogan szemem a napi sajtóra tapad és beleharapok egy zöld almába. A vonaton ülő nőnek, aki fel tudott kelni 7:00-kor, percre pontosan meglett a diplomája, soha nem hízott el, nem csalta meg a pasija a saját ágyukban, van rendes munkája és… leginkább szereti önmagát…